Környezetbarát csodaautó

Már a márciusi Genfi Autószalonon is csodájára jártak az „i-flow” névre keresztelt autómodellnek, amelynek kifejlesztéséért a BASF 2010-ben elnyerte az ÖkoGlobe nemzetközi környezetvédelmi díjat. A csodaautó tanulmánymodelljét a koreai Hyundai autógyárral közösen dolgozta ki a vegyipari cég.

Az autós és környezetvédelmi szaktekintélyekből álló zsűri a BASF-nek az „i-flow”-fejlesztéséhez nyújtott innovatív támogatását és az energia-hatékony közlekedés megteremtéséhez való hozzájárulását értékelte. A 2007-ben alapított ÖkoGlobe díjra 2010-ben több mint 100 pályázat érkezett.

Mitől csodaautó az i-flow?
A számos egyedi technikai megoldásnak köszönhetően az i-flow szén-dioxid kibocsátása mindössze 85g/km, ami jelentősen alacsonyabb a hasonló kategóriájú, hagyományos autókénál. A kibocsátás-csökkenés közel felét a BASF innovatív megoldásainak köszönhetően sikerült elérni. Az i-flow energiatakarékos működése a mai vezető technológia lenyűgöző példája. A modern dízelmotort szilárd poliuretán hab veszi körül és hatékonyan szigeteli - a megoldás a motort és a környezetet egyaránt védi.
A BASF új katalizátora négy kibocsátás-csökkentő technológiát ötvöz, mindössze két komponenssel. Az i-flow ülésváza is jó példa arra, hogy a könnyűszerkezetű anyagokkal hogyan lehet erőforrásokat megtakarítani. Az utastérben pedig az infravörös sugarakat áteresztő, illetve azokat visszaverő pigmentborítás hivatott a műszerfal, az ülések és a központi konzol műanyag felületeinek felforrósodását megakadályozni.

i-flow_big_BASF


Az i-flow nem a jövő: a jövő most kezdődik

A BASF folyamatosan dolgozik a fenntartható közlekedéshez szükséges termékek fejlesztésén. Különböző iparágakban tevékenykedő partnerekkel együttműködve a BASF az elektromos autók akkumulátorainak teljesítménynövelésén is munkálkodik. A társaság elsősorban új lítium-ion akkumulátorokban használható katódanyagokkal kísérletezik. A cél a hagyományos akkumulátorok teljesítményét 2-5-ször meghaladó erőforrások előállítása.

i-flow_inside_big_BASF

Az iparági partnerekkel együttműködve a BASF olyan organikus anyagokból készülő napelem előállításán is dolgozik, amely közvetlenül beépíthető a járművekbe. A mindössze néhány nanométer vastagságú, organikus napelemek olyan könnyűek, rugalmasak és átlátszóak, mint egy hajszálvékony fólia, így sokkal hatékonyabban felhasználhatók, mint a szervetlen alapanyagokból készülő elemek. Emellett várhatóan gyártásuk is sokkal költséghatékonyabb lehet, mint a hagyományos szilikon-alapú napelemeké.

További részletes információ az ÖkoGlobe díjakról csak egy kattintásra.

A BASF-ről
A BASF a világ vezető vegyipari vállalata: „The Chemical Company”. Termékválasztéka a vegyszerektől, műanyagoktól, a speciális adalékokon, mezőgazdasági termékeken és finomkemikáliákon át a nyersolajig és földgázig terjed. A BASF megbízható partnerként igyekszik hozzájárulni szinte minden iparág szereplőinek sikeres működéséhez. Forradalmian új termékeivel és intelligens megoldásaival a BASF fontos szerepet játszik az igazán fontos globális kérdések, mint például a környezetvédelem és klímaváltozás, energiahatékonyság, élelmezés és mobilitás megoldásában. 2009-ben a BASF forgalma meghaladta az 50 milliárd eurót, és mintegy 105.000 alkalmazottat foglalkoztatott. A BASF részvényeivel a frankfurti (BAS), londoni (BFA) és zürichi (AN) tőzsdén kereskednek. További információk a társaság hivatalos weboldalán a www.basf.com címen találhatók.

2010-11-14 21:33:11

Regisztráció
HÍRLEVÉL REGISZTRÁCIÓ
Keresés
Mit:
Hol:
gyogyszercimke Chemgeneration