Harmadával csökkenhet a bútorok súlya

Egy új technológiának köszönhetően 30 százalékkal könnyebbek lehetnek a lakberendezéshez használt bútorlapok. A kész bútorokat így egyszerűbb szállítani, összeszerelni és mozgatni. Nem csak kevésbé fáradtságossá válik a költözködés, de a bútorok karcolásának és komolyabb sérülésének veszélye is csökken. A BASF által kifejlesztett új, faalapú anyag, a Kaurit® Light, a hagyományos bútorlap köbméterenkénti 650 kg-os tömegével szemben mindössze 450 kg, mégis éppoly erős és terhelhető, mint a nehezebb bútorelemek.

Aki próbált már lapraszerelt bútorcsomagot a bevásárlókocsijába emelni, pontosan tudja, hogy a bútorlapok sokrétű felhasználhatósága és nagy teherbírása bizony meglehetősen nagy súllyal párosul. A bútoriparban már régóta keresik a megoldást, milyen anyagból lehetne kisebb súlyú bútorlapokat gyártani. Az eddigi próbálkozások során például méhsejt-szerkezetű szendvicspaneleket készítettek, az alacsonyabb súly azonban előállítási illetve feldolgozási hátrányokkal párosult.

kaurit_light


A hagyományos bútorlaphoz képest a Kaurit® Light technológiával készült panelek esetében köbméterenként mintegy 200 kg faanyagot 15-25 kg polimerrel lehet kiváltani. Annak ellenére, hogy az így készülő bútorlap kevésbé tömör, a BASF fejlesztői munkájának köszönhetően sikerült a hagyományos bútorlapra jellemző szilárdságot és teherbírást megőrizni. Az eredmény tehát egy sokrétű felhasználást biztosító, faalapú panel, amely pozdorjából, habosított polimerből és Kaurit® ragasztóból készül.

Bútorlap_BASF


Az új alapanyag a gyártók számára is vonzó, mivel az új bútorlapok a régi gépsorokon, jelentős beruházási igény nélkül gyárthatók, a szállítási és mozgatási költségek alacsonyabbak, és kevesebb csomagolóanyagra van szükség. A fém összekötő- és kapcsolóelemek továbbra is használhatók, és a könnyűszerkezetű anyag új lehetőségeket nyit a tervezésben és kialakításban is.
A BASF laboratóriumaiban kidolgozott gyártási folyamatot a Nolte valósította meg ipari méretekben, és az új bútorlapot "Rheinspan® AirMaxx®" név alatt forgalmazza. Középtávon a társaság évi 200.000 köbméter bútorlap gyártásával számol, ez mintegy 9.000 kilométer konyhai munkalap mennyiségének felel meg.

KauritKonyha


IDE KATTINTVA
meg is tekintheti, hogyan készülnek a BASF könnyű bútorlapjai.

A BASF-ről
A BASF a világ vezető vegyipari vállalata: „The Chemical Company”. Termékválasztéka a vegyszerektől, műanyagoktól, a speciális adalékokon, mezőgazdasági termékeken és finomkemikáliákon át a nyersolajig és földgázig terjed. A BASF megbízható partnerként igyekszik hozzájárulni szinte minden iparág szereplőinek sikeres működéséhez. Forradalmian új termékeivel és intelligens megoldásaival a BASF fontos szerepet játszik az igazán fontos globális kérdések, mint például a környezetvédelem és klímaváltozás, energiahatékonyság, élelmezés és mobilitás megoldásában. 2009-ben a BASF forgalma meghaladta az 50 milliárd eurót, és mintegy 105.000 alkalmazottat foglalkoztatott. A BASF részvényeivel a frankfurti (BAS), londoni (BFA) és zürichi (AN) tőzsdén kereskednek. További információk a társaság hivatalos weboldalán a www.basf.com címen találhatók.

2010-06-29 13:54:31

Regisztráció
HÍRLEVÉL REGISZTRÁCIÓ
Keresés
Mit:
Hol:
gyogyszercimke Chemgeneration