Új technológia a gátvédelemben
Annak ellenére, hogy évente egyre többet költünk árvízvédelemre, egyre nagyobb fenyegetést jelent az áradások pusztító ereje. A jövőben még nagyobb erőfeszítésre lesz szükség ahhoz, hogy megelőzzük a katasztrófákat, hiszen a szakértők szerint a globális felmelegedés következtében száz éven belül a tengerek szintje akár 70 cm-rel is megemelkedhet.
Innovatív technológiával védhetjük a veszélyeztetett gátakat
Az összezúzott kövek és a BASF „Elastocoast®” rugalmas keveréke még a kemény viharoknak is ellenáll
Az árvíz- és hullámvédelem egyre komolyabb problémáira kínál megoldást a német BASF vegyipari konszern leányvállalata, az Elastogran. A vállalat által kifejlesztett elasztikus poliuretán anyag segítségével elérhető a hatásos és tartós part menti védelem. Az Elastocoast® technológia a gátak és a töltések szerkezetét erősíti. Az Elastomer borítás a poliuretán azon tulajdonságát használja ki, amely tartós és rugalmas kötést képes létesíteni a kövek között. Ez a bevonat jelenti az első védvonalat a víz elleni küzdelemben, amely gyengíti a hullámok erejét és lassítja a víztömeg mozgását.
Az Elastocoast® titka szilárdságában, ugyanakkor rugalmas szerkezetében rejlik. Ezzel a képességgel védi meg a gát felszínét a hullámverés erejétől, mivel a kövek közötti rugalmas kötés felfogja energiáját. A hagyományos kötőanyagok, mint a beton vagy az aszfalt szilárd, merev réteget képeznek, melyeket a hullámverés apró darabokra tör: egy kezdeti kis repedés elég ahhoz, hogy a víz egyre mélyebbre jusson és fokozatosan felaprózza a burkolatot. Az új technológiával épített gátakon a nagy hullámok már fokozatosan vezetik le romboló energiájukat. Az Elastocoast® technológia hatékony eszköz ahhoz, hogy megakadályozzuk a ma már drámai mértéket öltő eróziót is a veszélyeztetett területeken.

Az Elastocoast® felhasználása
Az eljárás könnyen alkalmazható. A folyékony halmazállapotú, két komponensű speciális műanyagot a parton összekeverik sóderrel - például egy betonkeverőben. Az így elkészült keveréket 20 percig lehet felhasználni, amellyel egy vékony, átlátszó kb. 15-30cm vastagságú réteget visznek fel. Másik felhasználási módja pedig, hogy egy magas nyomású eljárással ráfújják a laza kavicsrétegre. A keverék a víz alatt is ki tudja fejteni kötő hatását.
Az ötlet, hogy a töltést alkotó köveket a poliuretán műanyag segítségével erősítsék meg először a vasútvonalak felújítási munkálatainál merült fel, csak később kezdték el alkalmazni a tenger, illetve folyópartok védelménél. Az Elastocoast rendszert sikerrel alkalmazták Hamburgban az Elba folyónál lévő nagy móló felújításánál, a Németországot határoló Északi-tenger felőli gátrendszer megerősítésénél, illetve a Bajorországban található mintegy 1200 km hosszú töltésnél.
Környezetvédelem
Az új technológia nem jelent veszélyt a part menti élővilágra. A növényzet és az állatok új élőhelyet találnak az üregekben a bevonat lyukacsos szerkezetének köszönhetően.

2010-03-18 00:25:19







